Beláthatatlan - XVII. Minimum Party

Beláthatatlan, előre el nem képzelhető tapasztalatokat szerezhettek mindazok, akik az idei, 17.-ik alkalommal megszervezett Minimum Party alkotótáborba látogattak el.

Ahogy azt megszokhatták már a résztvevők, az idei alkalomra is neves előadókat, műhelyvezetőket sorakoztattak fel e szervezők: Pető Hunor - vizuális műhely, Junya Ishii - mozgásszínház, Selyem Zsuzsa - íróműhely, Pálfalusi Zsolt - filozófia műhely, Molnár Zoltán - fotóműhely, Fogarasi Gergő - filmműhely, Lászlóffy Zsolt - zeneműhely, Szabó Attila - kísérleti színház műhely, Orbok Sándor - építész műhely, Csergő Melinda - kézműves műhely.

Kászonfeltíz községet elhagyva, szombaton délután bekanyarodtam az erdei útra, ami felvezetett a tábor helyszínére.

Mintha a nulladik nap lett volna, hiszen a tábor központjában, azaz a tűzhely körül alig találtam valakit. Ez a hely sem a régi - gondoltam, de utólag kiderült, hogy több műhelyben is folyik a munka, a filmesek forgattak, a mozgásműhely tagjai az erdő valamelyik zugában próbáltak, a fotósok éppen panorámákat vadásztak, az írók is az erdőt választották múzsának, a kézművesek nemezeltek, a filozófusok a művészi élményekről értekeztek, a vizuális műhely pedig éppen a következő mozzanaton agyalt. Aggodalmam teljesen eloszlott, amikor vacsorára összesereglett a tábor mintegy nyolcvan lakója.

Igaz, hogy a jól bevált tábortűz pár métert elköltözött, de az éjszakában sokan az új tűzhelyet is körülülték. Voltak, akik az erdészház termét választották főhadiszállásnak, ahol Pálfalusi szolgáltatta a zenét.

A következő nap már felhígul az időérzék, és már nem számít a nap, az óra, hanem egyszerűen csak az ösztönökre kell figyelni, és ráhangolódni a különböző élményekre, amelyekbe lépten-nyomon bele lehet botlani.

Ilyen élmény volt például Benedek Elemér képzőművész óriás nejlon-házváza, amely ugyan nem épült fel a képzőművész elképzelései alapján, azonban a tábor egyik meghatározó elemévé vált, hiszen benne nézhettük illetve hallgathattuk Fekete Zsolt trombita - performanszát, a zeneműhely koncertjét, valamint a gyerekek éjszakai óvodáját is. Érdekes volt látni, amint a porszívó hangjára emelkedni kezd a nejlon váz, ami egy erdei manóházhoz hasonlított leginkább.

A vizuális műhely is bőven szolgáltatott látnivalót, hiszen Pető Hunor kreativitásának és Dix lelkületének köszönhetően jöhetett létre a „se fű, se nő" landart alkotás, és a flux-színházi előadás.



A zeneműhely intenzív tevékenységét az is igazolja, hogy igen aktívan egészítette ki más műhelyek előadását. A fotólabor, a sötétkamra pedig éjjel nappal működött, hiszen sokan filmre örökítették meg az elképzeléseiket, így a nappal megtelt tekercseket éjszaka hívták elő, majd másnap elemezgették a megszületett képeket.

Az erdészház nagyterme volt, mint mindig, az előadások színhelye. Számomra élmény volt végignézni Molnár Lívia, független filmes alkotásait, Molnár Zoltán fotográfus kiskapusi és erdélyi képeit, valamint Fekete Zsolt kiállítás bemutatóját, akinek képeiből tárlat nyílt a Magyar Nemzeti Múzeumban Megismételt Pillanat címmel. Pálfalusi Zsolt egyedi előadásában pedig a művészi élmények, a művészet és áldozat viszonyát taglalta.

A Minimum Party nem csak alkotásról, előadásokról és munkáról szól, hanem órákig tartó beszélgetésekről is - amelyek olykor vitákba is torkollnak, de hát így kerek ez a Minimum Party jelenség. Egy ilyen beszélgetés alkalmával hangzott el az a mondat Molnár István, szervezőtől, amely meghatározza egyrészt a szervezők elszántságát, lelkületét és odaadását, másrészt nekünk, résztvevőknek garanciát, biztonságot ad: „Hatvan éves koromban is meg fogom szervezni ezt a tábort, és remélem, hogy akkor már gyermekeim is segíteni fognak."

Nem tudom úgy befejezni, hogy meg ne említsem a három Franciska nénit, akiknek gasztronómiai tudása nélkül - ha lehet így fogalmazni - kalóriaszegényebb lett volna minden tábori élmény.

Tudom, hogy évről évre ismétlem magam, de újfent elmondom: a Minimum Party egy külön világ, egy érzés, egy lelki konnektor, ahonnan töltekezni lehet olyan és annyi energiával, ami segít egy kicsit a tisztáson kívüli realitást valamivel jobban, türelmesebben túlélni.

Tisztelt táborozók, gadzsikák, lakóparki tagok, műhelyvezetők!

Kedves Haaaveer!

A tiszástői völgyben megváltozik az időszámítás. Visszafele halad az óramutató. Beláthatatlan fordulatokat képes produkálni az élmény, az empirikus ottlét. S mindez azért, mert ti mind: táborozók, műhelyvezetők, gadzsikák, lakóparki tagok, haaaveerek veszitek a fáradtságot, és felhurcolkodtok a civilizációtól nyolc kilométerre lévő tisztásra, ahol átértelmezitek az időt 10 napon keresztül. A nappalok és az éjszakák átminősülnek, nincs sötétség és nincs világosság, hanem alkotói láz van, heuréka van. 240 óra intenzív együttélés a természeti elemekkel. 240 órányi minőségi élettapasztalat. 240 órányi munka, alkotás, élmény.

Igen, kedveseim, így megy ez már 17 éve. Minden esztendőben adatik 240 óra, amikor ki lehet rántani a társadalmi konvenciók perfúziós csöveit, és el lehet zarándokolni a Tiszástő természeti kápolnájához. Megtisztulás ez, kérem. Megtisztulás, életre-ébredés a javából.

Néhány nap távlatából mérlegelve el kell mondanom nektek, hogy ismét van elegendő erőm átvészelni a hátramaradt időt a következő zarándoklatig.

Addig is a tiszástői élmények prizmáján keresztül próbáljátok túlélni a valóságot.

Üdvözlettel, egy hegylakó.